Illúziók

aki több mint más...
aki figyel rád...
aki törődik veled...
aki kedvel, szeret...
aki hibáidat javítani próbálja...
aki megért, elfogad...
aki megbocsát...
akiben feltétel nélkül megbízhatsz...
aki csak jót akar neked...
aki nem féltékeny rád...
aki segít...
aki meghallgat...
aki veled nevet, örül...
aki veled sír, szomorkodik...
aki védi az ügyedet...
aki kiáll érted és melletted...
aki nem tagad meg és le...
aki nyíltan felvállal...
aki megkérdezi mi van veled...
aki nem felejti el mit ígért neked...
aki nem tud mindig veled lenni, de ugyanúgy változás nélkül bízik benned!

1. Kapsz egy testet

Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.

2. Tanulsz

Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.

3. Nincs balsiker, csak tanulság

A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek".

4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle

Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.

5. A tanulásnak soha nincs vége

Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.

6. Semmivel sem jobb "ott", mint "itt"

Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik.

7. Mások pusztán éned tükörképei

Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel

Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga.

9. A válaszokat magadban találod.

Az élet kérdéseire magadban lelehetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.

10. Mindezt úgyis elfelejted.

Ha madarat szeretsz, égvolt légy, ne kalitka!

Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem. 
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem. 
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.
(Szepes Mária)

Az élet egy lehetőség, ragadd meg!
Az élet szépség, csodáld meg!
Az élet boldogság, ízleld meg!
Az élet egy álom, valósítsd meg!
Az élet kihívás, menj elébe!
Az élet kötelesség, teljesítsd!
Az élet játék, játszd végig!
Az élet értékes, vigyázz rá!
Az élet egy kincs, őrizd meg!
Az élet szeretet, élvezd!
Az élet egy titok, fedezd fel!
Az élet egy ígéret, tartsd meg!
Az élet szomorúság, győzd le!
Az élet egy himnusz, énekeld el!
Az élet egy harc, fogadd el!
Az élet egy kaland, kockáztasd!
Az élet öröm, érdemeld ki!
Az élet az élet, óvd meg!

Kalkuttai Teréz anya

Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne.

Egyik délelőtt,

Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elővette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
- Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Helyes - mondta a tanító néni.
- Virágot fogunk rajzolni.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörű csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott erről.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
- Ma gyurmázni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
- Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Most - magyarázta a gyerekeknek
- Tálat formázunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretű edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott erről.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Később úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az előzőnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Először fel kellett menni a nagy lépcsőn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Első nap így szólt a tanító néni:
- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
- Neked nincs kedved rajzolni?
- De, van - felelte a kisfiú.
- Mit fogunk rajzolni?
- Nem tudom, amíg el nem készültök - hangzott a válasz.
- Én választhatok? - csodálkozott a kisfiú.
- Amit csak akarsz - biztatta a tanító néni.
- Bármilyen színnel? - érdeklődött a kisfiú.
- Bármilyennel - bólintott a tanító néni.
- Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a műve,

Hogy különböztetném meg őket?
- Sehogy - látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!

A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat.

Leiner Laura

Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk.

Grace klinika

Gondolatban mindig tiszta voltam, 
istennőm volt, akit átkaroltam
s vétkeztem jaj, nyughatatlan szemmel, 
áldj meg uram örök szerelemmel.

Hajtásaim te nyirbáld le szépen, 
buja vágyam te tartsd újra féken, 
soha többé ne hevüljek máson,
ő legyen a legszebb hitvallásom.

Hűtlen szívem vezesd immár jóra, 
harcos eszem csábítsd nyugovóra, 
add, hogy a bűnt többé ne keressem, 
add uram, hogy mindig őt szeressem.

Állj elém, hogy soha át ne lépjem, 
mondd, hogy szava csontjaimba égjen 
áldj meg, unszolj, téríts meg magadnak, 
add uram, hogy csak vele maradjak.

Másokat jaj többé ne kívánjak, 
szerelemre asszonyt meg ne szánjak, 
hívni, várni mindig csak őt tudjam, 
add uram, hogy soha meg ne unjam.

Gondolatban mindig tiszta voltam, 
istennőm volt akit átkaroltam
s vétkeztem jaj, nyughatatlan szemmel, 
áldj meg uram örök szerelemmel.

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem.

Nehéz - s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
- a túloldal ne lássa
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne - úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.

Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
- vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül.

Mindez ma sem volt könnyű
- s nem lesz könnyű sosem
- de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes, - ha nem!

Lehet-e jónak lenni
egy rossz világban,
sétálni télen
kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért
hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat,
szépséget akarni,
adni, adni,
mindig csak adni,
tökéletesre lelni
egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni
egy rossz világban?

Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid?
Amikor már nem tudod többé elkövetni őket.
Addig nem.

Sok minden van, amit szívesen adnék Neked...
Szeretnék Neked bölcsességet adni,
de azt csak a múló évek hozhatják meg.
Szeretnék Neked sikert adni, de annak csak akkor van értéke,
ha megdolgozunk érte.
Szeretnék Neked boldogságot adni,
de az oda vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia.
De van egy olyan ajándék, amit adhatok Neked,
amely mindig veled lesz és az nem más,
mint az én szeretetem..
A Szeretet meleg, mint a kályha.
Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van.
Meleg van!
Kívánom, hogy ezt a meleget egész évben érezzétek magatok körül!
Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr,
nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít,
nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit,
nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal,
nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol,
nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált.
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás,
milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba.
A szeretet kiteljesedése mindet megoldja.
Bár eléggé tudnátok szeretni,
nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Ajánlás

Megköszönöm magamban e napot
azzal, hogy élek. És újra csend lett.
Hűs hajadon árnyát húzza az alkony,
emlékeinket lassan összehajtom,
mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet,
a létet, téged, s hogy vagyok.

A hervadó világ

I.
Az éj megóvott benned minden csendet,
két jó szemedből ömlik jó derű,
veled vagyok és minden egyszerű,
két kezed közt a világ csoda csönd lett,
szájamhoz emeled s iszom a csöndet,
hűs, jó tüzet két kis melled felönti,
fagyott fejem őrzi két enyhe vulkán,
idők, világok, hitek múltán
jó hozzád hazajönni.

A titkomat nem kérdezed,
magyarázat a két kezed,
ki léteddel a létet magyarázod,
egyszerre hallgatsz és felelsz:
szeretem benned a világot!

A hervadást én benned ölelem
hervadó nő, egy világ hervad benned,
a te utad a mi utunk,
te már megálltál, mi futunk,
mosolyogsz napos, halott szemmel,
így nevet az ősz, vak leányok
kacéran, furcsán, súlyosan,
a karod terhesen jár, mit a tenger,
ha felhúzza a hold, a telt erő
a nappal titkait benned cseréli,
az éj föltükröz benned feketén,
te hulló csillag vagy és múló ember,
isten elsóhajtott lehelete,
hullok veled én
jón, sűrűn, mélyen, lefele.

II.
Kedvetlen nyúlok hozzád a szavakkal.
Kedvetlen mondom: te jó, sok, te kedves,
én sose tudom, e szerelmi kardal
nem tréning-e, egy eljövendő vershez?
sose tudom, lüktet-e benne élet,
hit és erő, benne ver-e vérem?
vagy hiú, kapkodó kísérlet
emberen, világon, téren?

A hívők boldogak, övék a jó rész,
a hallgató növények boldogak,
a kutyák üde csaholása boldog -
a könnyfecsegők, hülyék, boldogak,
akiknek titkos százarcuk a dolgok
egy maszkja alatt mutatják meg priméren
céltalan királyvíz a gondokat
emberen, világon, téren.

III.
Sétánk zenitje ez a domb.
Állj, ünnepelj, nézz. Zeng a lomb
sárga zenével. A tó lent: könnycsepp
legördült kövér arcán a földnek.
Pörköltek a füvek, hervadt a felhő,
a folyó dünnyög, mint az ördög dajkák:
mi megéreztük. Szomjas, fonnyadt ajkát
Felénk nyújtja az ősz, e sminkelt delnő.

Feléd nyújtom a szomjamat
te fonnyadt, itatlak belőle,
szüretek tikkadt sűrű csöndje
e perc, érett és hallgatag,
lenn kérdez a világ s felel,
sirat, fütyörész, nevet, jajgat:
némán súgja egy végső értelem
mély válaszát szótlanul: az ajkad.

Ez a zenit. Állj, ünnepelj, nézz.
A perc (s) az idő elpereg,
időtlen egy, mi volt s mi lesz még,
vagyunk: a föld, a víz, emberek,
vagyunk: ez a zenit s betelt
öncélját zengi rét s az erdő,
az alkonyat kristálya csengő
zenét vert és a föld felett:
vagyunk: élve és halva, egyre
a víz, a fenyők, te meg én,
így szabta meg az isten kedve
s járunk egy ritmus ütemén -
nyújtózik egymáshoz karunk,
ez a zenit. A kéj. Telj el vele,
ősz összesodrott két falevele
egy végtelen szélfúvásban: vagyunk.

IV.
Meg van még minden egyben: te meg én.
Mi átfutottunk sok-sok emberen
míg egyen lettünk: te meg én,
mondd mi ez a titkos megoldás,
egyedül vagyunk, sose volt más
ember a földkerekén.

A tagjaid mint kis csodák,
tájak vannak benned és naplementék,
százarcú változás és emlék
a tested, egy szavad, egy szalagod.
Tompán nézzük az idegent,
ki padunk mellett megy, az ostobát:
s tán vállat von, mert orrod nem szabályos.

Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

"Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol.
Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. 

És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! 

Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. 
Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna."
/ Zen Osho/

"....valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: megtanultam azt, hogy nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek.
Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul.
Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. 
Csak éppen ezt: szeress, de módjával.
Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s azután elpusztulsz.
Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak.
Nem kell sokat beszélni erről.
Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz.
Semmivel többet, érted? Egy kézszorítással, egy mosollyal sem többet!
Nagyon komolyan mondom ezt.
Okom van erre."

/Márai Sándor/

"A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?"
/Albert Einstein/