"....valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: megtanultam azt, hogy nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek.
Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul.
Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget.
Csak éppen ezt: szeress, de módjával.
Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s azután elpusztulsz.
Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak.
Nem kell sokat beszélni erről.
Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz.
Semmivel többet, érted? Egy kézszorítással, egy mosollyal sem többet!
Nagyon komolyan mondom ezt.
Okom van erre."
/Márai Sándor/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.