Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogy odaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve. Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít.
Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról.
Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan.
Mert csak a szeretet gyógyít.
Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették. A többi csak rögeszme, lázálom, értelmetlen rohanás.
Ha szeretek, jó élni. Ha nem… csak szorgalmi feladat az életem. Még annyi sem…
Jó, ha erre az ember nemcsak az útja végén jön rá, hanem mindjárt az elején.
Vagy a közepén.
Sohasem késő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.