Illúziók

keresni lehet, de találni kell 
hinni lehet, de tisztán látni kell 
fény árad belőlünk és megvilágítja utunk 
egy helyben maradunk és távoli tájakra jutunk

a kimondott szó nem jelent semmit 
ha megérted a Világot nem fogsz tudni Semmit 
mind élni akarnak a halandók 
gyűlnek a pillanatok, a múlandók

ami most van, azt kerestük eddig 
ami elmúlt, azt keressük ezután

csak űz a hit és hajt a vágy 
csak ülj le itt és menj tovább 
csak hozd a szíved és maradj 
csak add a lelked és haladj

érts meg el nem gondolt igazságokat 
hallj meg el nem suttogott szavakat 
benned lakik minden ami igazság 
belőled fakad minden ami valóság

miért rám nézel, ha tudni akarsz? 
miért mást keresel, ha hinni akarsz? 
miért hiszel elképzelt hiteket? 
miért nem hiszed az önvaló életet?

olyan messze sohasem juthatsz 
mintha önmagadba indulsz 
olyan sokat soha meg nem tudhatsz 
mintha önmagadtól tanulsz

kint és bent - ugyan miért lenne más? 
fent és lent - mi hozhat változást?

ha már nem akarod, megérted ki voltál 
ha már elfogadod, meglátod ki vagy 
ha már nem keresed, megtalálod ki leszel 
ha már nem félsz, megérzed ki vagy

csupán rezdülni kell, együtt önmagad hitével 
csupán élni kell egyedül és a halál nem ér el 
élet és halál - csak együtt, csak bennünk létezik 
mégis hányfelé, mennyien keresik

közben elfelejtik, mit is jelent a két szó 
mit is hordoz magával az úton vándorló 
önmaga terhét és megváltását cipeli 
nem veszi észre, ha megáll mindkettőt leteheti

uralod, ha elengeded 
eléred, ha nem kergeted 
tiéd ha már nem akarod 
megtalál ha nem kutatod

Ahogy mentél,
ahogy álltál,
ahogy néztél,
ahogy szóltál,
ahogy sírtál,
ahogy hívtál,
ahogy lestél,
ahogy kértél,
ahogy adtál
és szerettél,
vagy gyűlöltél,
öleltél és
megtagadtál –
úgy voltál jó,
ahogy voltál,
csak még lennél,
csak még volnál…

Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.
És ő így válaszolt:
Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz.
Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol.
Mert mi a tulajdon: tárgyak, melyeket megőrizel, attól való féltedben,
hogy hátha holnap szükséged lesz reá.
És a holnap - ugyan mit hoz a holnap a túlontúl elővigyázatos ebnek,
mely csontokat kapar el a nyomtalan homokban, míg a szent városba
tartó zarándokokat követi?
És mi a szükségtől való félelem, ha nem maga a szükség?
Hát a szomjúságtól való félelem, ha kutad tele van, nem maga az
olthatatlan szomjúság?
Vannak, kik keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés
reményében teszik - e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné
válik.
És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.
Vannak, kik hisznek az életben és az élet gazdagságában, és az ő
ládájuk sohasem üres.
Vannak, kik örömmel adakoznak, és ez az öröm az ő jutalmuk.
És vannak, akik kínnal adakoznak, és ez a kín az ő megkereszteltetésük.
És vannak, akik adakoznak, és nem éreznek fájdalmat, sem örömöt nem
keresnek, sem erényességet nem gyakorolnak ezáltal;
Ők úgy adakoznak, miként amott a völgyben a mirtusz a levegőbe leheli
illatát.
Az ilyenek keze által Isten szava szól, és szemükből Ő mosolyog a
földre.
Jó adakozni, ha kérnek, de jobb kéretlenül, a megértéstől vezettetve;
És akinek keze nyitva, annak számára nagyobb öröm megkeresni az
elfogadót, mint adakozni.
Van-e, amit meg kell tartanod?
Minden, amid van, egyszer átadatik.
Tehát adakozz ma, hogy az adakozás ideje a te időd legyen, ne
örököseidé.
Gyakorta mondjátok: "Adnék én, de csak annak, aki megérdemli".
Gyümölcsös kertedben a fák, legelődön a jószágok nem mondják ezt.
Ők azért adnak, hogy élhessenek, mert megtartani annyi, mint elveszni.
Hiszen aki méltó arra, hogy nappala és éjjele legyen, az minden
egyebet is megérdemel tőled.
És aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy
megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is.
És mi lehet nagyobb jutalom, mint a bátorság, a bizalom, a kegyelem,
ami az elfogadással jár?
Hát ki vagy te, hogy az emberek felfedjék keblüket, leleplezzék
büszkeségüket, s mezítelen méltósággal, megszégyenült büszkeséggel
álljanak előtted?
Nézd meg elébb, magad méltó vagy-e adni, az adakozás eszközévé lenni.
Mert az igazság az, hogy az élet adakozik az élet számára - te pedig,
ki adakozónak véled magad, nem vagy egyéb, mint tanú.
Ti pedig, elfogadók - és valamennyien elfogadók vagytok - ne vegyétek
fel a hála terhét, mert igát raktok ezzel önmagatokra és arra is, aki
adakozik.
Inkább emelkedjetek fel együtt az adakozóval az adományon, mintha
szárnyakon;
Mert számon tartani adósságodat egyet jelent azzal, hogy kételkedsz a
nagylelkűségben, pedig annak anyja a szabad szívű föld, s atyja maga
az Isten.

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.

Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább.

Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár.

Hosszú utazás ez. És ha az érettségi fok nem ugyanaz két emberben, a válás beláthatatlan ideig eltarthat. Szerettem őt, ezért menni hagytam a maga útján. A vérnél ősibb kötéssel tartozik hozzám, de még néhány fordulót meg kell tennie a nagy spirál körtáncban, hogy szorosan együtt haladhassunk.

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, 
maradék szemérmem némasága ez, 
úgyse hallanád meg, hangot ha adok, 
sűrű panaszommal jobb ha hallgatok. 
  
Tűrök és törődöm engedékenyen: 
mint Izsák az atyját, én se kérdezem, 
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, 
szófogadó szolga, ami hátra van. 
  
Keserűségemre úgy sincs felelet: 
minek adtál ennem, ha nem eleget? 
miért vakítottál annyi nappalon, 
ha már ragyogásod nem lehet napom? 
  
Halálom után majd örök öleden, 
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, 
karjaid közt végre kisírom magam, 
csillapíthatatlan sírok hangosan! 
  
Sohase szerettél, nem volt pillanat, 
ennem is ha adtál, soha magadat, 
örökkön-örökké sírok amiért 
annyit dideregtem érted, magamért! 

Végeérhetetlen zokogok veled, 
ahogy szorításod egyre hevesebb, 
ahogy ölelésem egyre szorosabb, 
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

Tudod 
soha nem bántam meg, 
hogy megszerettelek, 
pedig felbolygatta ez a szeretet 
az egész életem, 
Tudod, 
soha nem csalódtam benned, 
pedig sokszor nem értettem 
a cselekedetedet, 
sokszor féltettelek, 
leginkább magadtól féltettelek, 
Tudod, 
lassan fogynak körülöttem a dolgok, 
a dolgaim, 
vagy messzire kerülnek tőlem, 
vagy csak én távolodok, 
ahogy szakadoznak a szálak, 
az érzés egyre jobban magához láncol, 
Tudod, 
mikor megkönnyezek valamit, 
ami szép volt, 
megvigasztal a gondolat, 
hogy lakozik bennem egy csoda, 
ami nem hagy el, 
amit nem vehet el tőlem 
sem az irigység 
sem a rosszindulat, 
Tudod, 
ebből az érzésből táplálkozom, 
miatta össze sem csuklom, 
ha elesek is, érte felállok, 
ha sírok is elmosolyodok, 
talán, 
ha végleg elalszom, 
érte akkor is felébredek.

Mondd, simogatnál engem, mint a szél,
Fázós reggelen, néma alkonyon,
Öleléseddel melegítenél,
Ha a bánat szívemen átoson?

Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogy odaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve. Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít.
Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról.
Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan.
Mert csak a szeretet gyógyít.

Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették. A többi csak rögeszme, lázálom, értelmetlen rohanás.
Ha szeretek, jó élni. Ha nem… csak szorgalmi feladat az életem. Még annyi sem…
Jó, ha erre az ember nemcsak az útja végén jön rá, hanem mindjárt az elején.
Vagy a közepén.
Sohasem késő.

Uram!
Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled.
A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem!
Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére,
Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban,
Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni,
Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat!

Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet!
Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást!
Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is!
Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra!
Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged; hallgatnálak, és Neked segítenék!
Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része!
Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek.
Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az Igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene!
Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg.
Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra.
Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát!
Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint életem hiábavaló lenne!
Ne azt add; Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van!
Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére!

Lehet, néha úgy érzed semmit sem érsz a nagyvilágban, pedig van valaki, akinek az a kedvenc bögréje, amit Te vettél neki és azóta is csak abból issza az italát már.
Van valaki, aki ha meghallgat a rádióban egy dalt, akkor Te jutsz róla az eszébe.
Van valaki akinek ha ajánlasz egy könyvet, azt gondolja néhány oldalt neki rejtettél el benne.
Van valaki aki emlékszik a vicceidre, amit mondtál és amikor a buszon az eszébe jut hirtelen elmosolyodik.
Soha ne gondold, hogy nem vagy hatással a világra.
Azok a nyomok és kedves gesztusok amelyeket mások lelkében hagysz, azoknak mindig nyoma lesz, és azok bizony eltörölhetlenek.

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a Magától: ez a Kegyelem.

A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.

Steve McCurry 1950. április 23-án született Philadelphia egyik külvárosában. A Pennsylvaniai Állami Egyetem film szakán tanult, majd egy helyi újság munkatársa lett. Többéves szabadúszó tevékenység után egy hátizsáknyi ruhával és filmtekerccsel keresztül-kasul utazta Indiát, miközben fényképezőgépével fedezte fel az országot. Több hónapos utazás után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán menekültekből álló csoporttal találkozott. Akkor csempészték át Afganisztánba, amikor a szovjet megszállók épp lezárták az országot a nyugati újságírók előtt. Heteket töltött a mudzsahedinek közé beépülve – a világ McCurrynek köszönheti az afgán konfliktusról készült első képeket, a háború emberi oldalát bemutató felvételei bejárták a világsajtót.

A világ egyik legismertebb portréarcát, egy körülbelül 12 éves afgán lányt ábrázoló képet 1984-ben örökítette meg. A portré végül 1985-ben jelent meg a National Geographic címlapján és az átható zöld szempár, a titokzatos tekintet mindenkit megbabonázott. A megdöbbentő erejű kép, azóta az elnyomottak és a menekültek jelképévé vált. McCurry éveken át kutatott a lány után, de csak 17 évvel később talált rá és fényképezte le újra.

Sharbat Gula a Pashton törzsből származik. Kislányként élte meg, hogy a Szovjet megszállás alatt sok más faluval együtt, az övét is elpusztították. 6 év körüli lehetett, amikor a szovjet bombázás megölte a szüleit. Éjszaka tudták csak eltemetni a halottjaikat, és amikor meghallotta a szovjet gépeket reszketett a félelemtől.

A nagymamájával és négy húga társaságában indultak útnak Pakisztánba. Egy hétig tartott az út a havas hegyeken át. „Soha nem tudhatod, mikor jönnek a repülőgépek” mondta „Barlangokban bújtunk el.” Az utazás egy menekült táborban ért végett, ahol később Steve McCurry is találkozott.

Az 1990-es évek közepén Sharbat Gula gyalog indult haza a szülőföldjére, a hegyekbe.  Az agyagszínű faluban a teraszokon megterem a kukorica, búza és rizs, és van néhány diófa. Egy folyó, ami lefolyik a hegyen. De nincs iskola, kórház vagy utak, sem bekötött víz.

Kevés esély volt arra, hogy mindent túléljen, amin keresztül ment. Ennyi veszteség után pedig még a lélek is megtörik. Hogyan élte túl mégis mindezt? 

„Isten akaratából.” - válaszolta Sharbat, rendíthetetlen bizonyossággal.

A nő szemei, így 17 év után is vadsággal teliek. A kora 28-30 év között lehet, de ezt ő maga sem tudja pontosan, hiszen az idő oly gyorsan száll itt.

Ha barát kell, a legjobb leszek. Ha magányra vágysz, én a csönd leszek. És ember leszek, mert emberre vágysz: ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz.

Tégy minden jót, amire képes vagy, 
És tedd olyan csendben, 
Ahogyan csak lehetséges.

Senki sem haszontalan ezen a világon, aki enyhíti valaki más terhét.

Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

1. Ne érezd magad rosszul azért, mert vannak, akiknek csak akkor jutsz eszébe, mikor szükségük van rád. Érezd magad kiváltságosnak, hogy te vagy elméjükben a gyertya, amely akkor gyullad fel, mikor sötétben van elméjük.

2. Mindig lesz olyan ember az életedben, aki nem bánik veled jól. Köszönd meg neki, mert erősebbé tesz.

3. Ha valaki rosszul bánik veled, emlékezz: Vele van valami baj, nem Veled. Egészséges emberek nem pusztítják el egymást.

4. Amikor fáj, figyelj. Az élet próbál neked valamit tanítani.

5. Három megoldás van minden problémára: elfogadni, változtatni, vagy elengedni. Ha nem tudod elfogadni, változtass. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor engedd el.

6. Engedd, hogy az emberek megítéljenek. Engedd, hogy félreértsenek. Engedd, hogy pletykáljanak rólad. Az, amit rólad gondolnak, nem a te problémád. Véleményük nem fogja a számláidat kifizetni. Tehát maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség…. bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében. Ragyogj tovább és hagyd a gyűlölködőket gyűlölködni.

7. Mindegy mennyire tanultnak, tehetségesnek, menőnek, vagy gazdagnak hiszed magad, az, ahogyan másokkal bánsz, végeredményben mindent elmond rólad. A becsületesség minden.

8. Minél kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek, annál boldogabb leszel.

9. A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.

10. Ha azt hiszed, minden valaki másnak a hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Majd amikor megérted, hogy minden belőled indul ki, akkor fogsz békére és örömre lelni.

11. Ahol nincs tisztelet, ott szeretet sincs.

12. A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált. Megöli őket az ego, az elutasítás és a hozzáállás.

Jó néha sötétben "holdat nézni"
Hosszan egy távoli csillagot igézni
Jó néha fázni, semmin elmélázni
Tavaszi esőben olykor bőrig ázni
Tele szájjal enni, hangosan szeretni
Jó néha magamat csak úgy elnevetni.
Sírni, ha fáj. Remegni, ha félek.
Olyan jó néha érezni, hogy élek!

A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.

Márai Sándor

Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen.
Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.
És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban,
hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az,
hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben;
úgy él, mintha soha nem halna meg,
és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.

/születési nevén John James Brown, angol származású amatőr író/