Az ember olyan, mint a gyöngyhalász.
Számtalanszor lemerül és keresi a gyöngyöt.
De vajon hányszor találja meg?
Hányszor merül hiába, hogy aztán
üres kézzel jöjjön fel ismét?
Fuldokolva,
fogyó oxigénnel,
reményvesztetten
bukkan ismét a felszínre.
Lemondana már,
de nem képes rá.
Valami vonzza őt a mélybe.
Az igazgyöngy...
Merül és merül, keres és kutat,
eszméletvesztésig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.